Fake smile, shit life.

Ahány ember annyi szokás. Ez a kapcsolatoknál is így van. Csak az a nem mindegy, hogy ezt az ember elfogadja-e. A jelenlegi kapcsolatomban én például nem tudom elfogadni, hogy a haverok a legfontosabbak. Amit igazából meg is értek, de az, hogy Erik elvárja tőlem, hogy igazodjak a programjaihoz, ezúton a haverjaihoz... ez nekem nagyon abszurd és már sok. Ha valakit szeretünk, akkor úgy gondolom, hogy vele akarunk lenni a legtöbbet, és áldozatokat hozunk. A mi esetünkben én már elég sok áldozatot tettem. Nem mentem el az ifis karácsonyra, mert, hogy Erikkel találkozok. A legszebb az egészben, hogy akkor még nem is voltunk együtt...

Nem tartom fair dolognak ezt a felállást. Ha valaki ennyire szereti a barátait, és van barátnője, akkor tartson egyensúlyt, mert a vége az lesz, hogy dönteni kell. És az 2 személynek fog fájni. "2". Aki dönt, és akit nem választott.

Ha a szerelem nem lenne akkor a gondjaink 80%-a nem lenne. Én nem vagyok szerelmes. Peti óta... pedig Erik a 3. azóta. Fura. Amikor szétmentünk Petivel, akkor azt az elvet éltem, hogy nem kell több szerelem. És így is lett. Akarnám se tudnék szerelmes lenni. Lennének pedig rá jelentkezők. 

Karácsony. Ismét. Vége! Végre! Nem szeretem a felhajtást, és a nagy tömeget. Ki jön a pánikroham rajtam. Ami nem kellemes dolog a pláza közepén. A veszekedéseket is nehezen bírom. Ma vagyis tegnap ugye Erikkel összevesztünk ezen a furcsa felfogásán, és rám tört a roham, és kértem hogy fejezzük be mert rohamom van, nem foglalkozott nagyon vele, csak mondta  a magáét. Kajak, megér nekem ez a kapcsolat ennyit?:S Remélem idővel majd javul a helyzet.

Rengeteg idő eltelt már, mióta szakítottunk. Hihetetlen, de még mindig ugyanúgy szeretem és nem tudok ellene mit tenni. Próbálkoztam egy újabb kapcsolattal, de nem ment. Csak átvertem vele másokat.Sokan mondták, hogy az első szerelem örök. De azt nem közölték, hogy fájdalma is minden vele együtt. A legrosszabb az, hogy már köszönni sem köszönünk egymásnak a suliba. Eleinte még köszöntünk, de aztán jött az, hogy direkt nem vett/vettük észre egymást meg ilyenek.. így aztán abba maradt. Még mindig bujkál előlem, amit nem értek. Pedig azt nekem kellene. Viktor megpróbált beszélni vele, de nem jutott semmire, csak azt tudtuk meg, hogy: nem tudja, mert nem érzi, hogy ebből lehetne még szerelem. Hát erre mit mondhatnék? Én tudtam, hogy ezt fogja mondani...ismerem. Mindig vele álmodok ami lassan már kikészít idegileg. A környezet mindig más de folyton az a vége, hogy megcsókol és wááá. Semmi esélyem már Petinél tudom, mert nagyon reménytelen a helyzet, de tudom, hogy nekem ő kell, meg ő az aki marad is nekem. Majd jön biztosan más, akivel jobban kijövök, mint azokkal akik Peti után most voltak... de majd még az az srác sem fogja tudni feledtetni velem. 

Elég ramatyul érzem magam. Napok óta csak a szobámban ülök, és semmihez sincsen kedvem. Ma anyám elrángatott a városba, azzal az indokkal, hogy tiszta depis vagyok meg hasonlók. Nagy nehezen rávettem magam. De nem kellett volna. Csak összevesztünk a végére.

Nem vágyom emberek társaságára. Utálom az emberetek érzésem van.. a tömeget.. mindent. Bepánikoltam. Nem érzem jól magam az emberek között... sőőt.

Nem tudom, mihez kezdhetnék. Ez a szakítás jobban megviselt, mit bármi eddig. Igazán szerelmes voltam, és bevallom, még mindig szeretem... de sajnos ennél nincs kínzóbb fájdalom. Próbálok talpra állni, felejteni, de nem megy. Amint elkezdődik a suli, minden nap szembe fog velem jönni a folyosón... és én belehalok, minden egyes percbe. Úgy érzem, egy bizonyos, domináns részét elvesztettem az életemnek.. a "lelkemnek" vagy hogyan is mondjam. Egyedül érzem magam. Elhagyatottnak. És mintha senki sem értene meg. Sétálok az utcán, és párok ezrei jönnek velem szembe. Azonnal a felszínre törnek az emlékek. Nem csak akkor, hanem váratlanul minden percben. Félek végig menni az utcán, mert túl sok az olyan hely, amihez szép emlékek köznek. Ha meghallok egy motor hangját az utcáról.. egyből eszembe jut, amikor kint voltunk Kőszárhegyen az edzésén. És akkor szerettem bele a motocrossba is. Félek minden egyes helytől. A saját lakásomtól is, mert ő volt az első, és egyetlen akit felhívtam. Persze volt fent más barátnőm, meg haverok, de ő volt az, akit biztos lábakkal, és bátran felhoztam. Nem merek kocsiba szállni, mert Peti volt az első, akivel elhagytam Fehérvár határait.

Félek a jövőmtől, és attól, hogy mással látom. Elvesztem. Magamba zuhantam. És...félek attól, ami a még rám vár.

A tündérmesénk vége? Fura, hisz annyira szép volt. Belátom, így a vége felé egyre érdekesebb, de már tudom az okát. Sajnos fogalmam sincs hányadszorra de pofára estem. És ezt sajnálatos belátnom. Miért csinálják ezt a férfiak ? Főleg az, akiről azt hiszed, hogy tényleg megtaláltad az igazit és tényleg nagyon szeretted ?...

Mindjárt augusztus. Ijesztő, hogy mennyire elment a nyár. Nekem nem úgy, ahogy azt terveztem. Szerettem volna egy emlékezetes nyarat, de ehelyett nem abban az értelemben, de végül megkaptam. Peti balesete után én lebetegedtem. Még most is az vagyok. Bipoláris zavart 'diagnosztizáltak' nálam. Nem kellemes, de egyenlőre itthon kapom a kezeléseket. Na de most nem is ez a lényeg. Holnap találkozok Péterrel.♥ Végre...! 9 napja nem láttam, mert nyaralni mentek. Azért ez kiborító. 9 nappal ezelőtt találkoztunk, de az előtt meg én voltam 3 napig Pesten. Most ott tartok, hogy anyám...az a drága jó szentlélek megint Pestre küld...3 napra. Kiakasztó, hogy tönkre teszi a nyaramat. Kedden megyek és megint csütörtök éjjel érek haza. Hurrá...! Peti még nem tudja, de félek, hogy besokall a sok különlét miatt, és azt mondja, hogy akkor ezt itt fejezzük be. Remélem nem lesz ilyen jelenet. Én nem akarok menni, de jó édes anyám, megfenyegetett, hogy ha nem megyek, akkor a nyár hátralévő részét a szobámban töltöm. Na?... Fantasztikus. Majd elmondom Petinek személyesen.(yn)

Van egy ismerősöm. Nem rég ismertem meg. Szerinte semmi sem véletlen. Van ebben igazság? Vagy csak az ember ezzel vigasztalja magát?... Véletlen csupán, hogy a fiú akivel együtt vagy az életedbe csöppent egyik napról a másikra? Vagy hogy elhagyott? Akár véletlen, hogy te vagy a legjobb sportoló az osztályban, vagy a legokosabb? Miért pont te, miért pont ő? Nem véletlen? Vagy csak genetika? Mi a véletlen? És akkor mi a szándékos?...

Vasárnap motocross verseny Ácson.

Indulás előtt kaptam egy telefont, hogy Petit épp a Komáromi kórházba viszik. Sírógörcsöt kaptam. Egész nap nem tudtam róla semmit. Felhívtam mire felvette és mondta, hogy most van a Fehérvári kórházban és megröntgenezték. Le kellett tennie, mert épp behívta az orvos. Eltört a bokája és agyrászkódása volt. A kérdés akkor már fel volt téve... : Műtét vagy csak gipsz ?

Fecótol tudtam meg, hogy műtét lett válasz. 19.22-kor kaptam egy üzenetet ami az volt, hogy Petit most műtik...

Egész éjszaka nem aludtam semmit. Forgolódtam hajnalig, majd minden apró zajra felébredtem. Másnap reggel kaptam sms-t... nézem a telefonom... Peti. Megrémültem, de egyben órisi kő esett le a szívemről. Azt írta, hogy nagyon hiányzom neki és hogy rettenetesen szeret.:$ Nem sokkal utána bementünk pár barátjával hozzá a kórházba. Megrémültem, amikor láttam a lábát begipszelve. De megnyugodtam, hogy a saját szememmel láthatom, hogy jól van. Egészen estig bent voltam nála, és minden áldott nap be fogok menni hozzá. Ő jól van, de én nem.

Lelkileg összetörtem. És nem tudok talpra állni. Ha tehetném csak vele lennék, és sosem hagynám magára egy percre sem. Ha nem vagyok vele, akkor depressziósnak érzem magam. Nem bírom nélküle. Jobban ragaszkodok hozzá most mint bárkihez bármikor. Tudom, hogy az tenne jó neki, ha engem is erősnek lát. De nem vagyok rá képes. Belül rettenetesen összezuhantam. Nagyon féltem őt. Az életem része. Beleforrt a szívembe. Soha nem lennék képes őt otthagyni. Nekem rajta kívül nem kell senki más. Úgy érzem, hogy nekem ő az, akivel nem hogy le tudnám élni az életem, hanem aki nélkül nem tudnám leélni. Tudom, hogy mások szerint ilyenkor az ember csak hiszi, hogy megtalálta a nagy Ő-t. De én érzem. Nem tudom megmagyarázni, hogy mit érzek. De tudom, hogy én megtaláltam. Most is minden egyes perceben azon töprengek, hogy mi lehet vele. Jól van-e. Fáj-e még nagyon a lába. 

Minden percben más döntéseim vannak. Eldöntök valamit, de azt 2 perc múlva megmásítom. Nem tudok semmit biztosra eldönteni, mert csak ő van ott minden gondolatomban. És hogy bárcsak most is vele lehetnék. Egy dologban biztos vagyok. Szeretem és minden nap mellette leszek.